Hatodik emelet kettő

going down

Sára két hete a saját speciális szertartása szerint használta a liftet. A hatodikon rajta kívül csupa öreg lakott, akik amúgy sem igen mozdultak ki, a vírushelyzet kezdete óta meg pláne nem, úgyhogy nem kellett tartania tőle, hogy bárki is kifigyeli az egymásra építkező műveleteket. Először is sárga műanyag gumikesztyűt húzott, azzal nyúlt bele az előző reggel 90 fokon kifőzött vászontáskába és vette elő a vírusok és baktériumok garantáltan 99 százalékát elpusztító spriccelős flakonos tisztítószert. Vagy háromszor is ráfújt a liftajtó fogójára, meg körben a pirosra mázolt fémre. Mert lehet, hogy a vason nem tapadnak meg a vírusok, de ki tudja? Annyi mindent beszélnek a rádióban, össze-vissza. Az a biztos, ami le van fújva.

Utána következett a lift belseje. Először az ajtó, aztán körben a falak. Két spriccentés mind a négy égtáj felé, közben Sára szeme megakadt a jókora liftreklámon. Még hogy vásároljon szexi fehérneműt most akciósan…És bosszúsan vizsgálgatta a szöveghez mellékelt kép minimum kilencven dés kosárméretű alanyát, fekete melltartóban, falatnyi bugyiban. Aztán ráirányította a flakon szórófejét a fotóra és egymás után ötször megnyomta a nyomókart. A sűrű, fojtó szagú folyadék lassan végig folyt a csipkébe bújtatott dekoltázson, a csupasz köldökön, a címen-telefonszámon és lecsöpögött a sáros cipőtalp-nyomokkal dekorált padlóra. Sára elégedetten ráfújt a szórófejre, mint a vadnyugati filmek pisztolypárbaj hősei.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A beteg lélegzik

A Béla-harang éppen ötöt kongat. A félig elhúzott függöny mögül ilyen korai órán még nem lopózik be fény a hátsó traktus földszintjére. Az egyik kis szoba lakója kénytelen lámpást gyújtani – már fenn van egy ideje, most a nyakkendőjével bajlódik a tükör előtt.

Ó, igen. Ahogy Teréz az ujjait az enyémbe fűzte, édes Istenem. Tudtam, hogy előbb-utóbb megtörik a jég. Ilyen a tiszta érzelem – hogy nem lesz ez a tünemény a másé, csak az enyém. Hogy pihegett! Karomba zártam és végre egybeforrhattunk. Csókjaink, s az a forró teste, s újra a szája, ahogy a fülembe súgott. Hát persze, hogy a felesége leszek, édes Hugó! Hát lehet ennél nagyobb boldogság a földön? Nem egészen másképp kezdődik így egy férfi napja?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ez nem Facebook-szlogen. Ez most tényleg az Élet iskolája.”

Másfél hónapja tart a koronavírus-járvány miatti korlátozások rendszere Magyarországon és egyre több cikk, bejegyzés, vélemény, komment tanúskodik róla: kezdünk kifogyni a lelki tartalékokból. A bezártság, az élmények alapszintre redukáltsága, a szabad mozgás igen sok embernél mélabúban, sőt, kezdődő depresszióban mutatkozik meg. Elveszítjük a munkahelyünket, rengeteg az egymásnak ellentmondó híradás a járványról, nagy a bizonytalanság. Mit tehetünk? Hogyan védjük magunkat az összeomlástól? Nemesné Somlai Gitta szakpszichológussal próbáltuk boncolgatni az okokat és keresni a megoldásokat ebben az általánosan lelket próbáló időszakban.

Nemesné Somlai Gitta 

“52 napja itthon vagyok a gyerekekkel. Most már nem csak a virus miatt félek, hanem depressziós vagyok olyan szinten, hogy teljesen magamba fordulok. Nem bírom tovább! Mintha nem lenne élet körülöttem…”

“Dettó, pedig én járok éjszakánként dolgozni hogy nappal tudjunk tanulni. Nem lelkesít semmi, nem várom a nyarat…stb

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Waldorf-suli: így érezzük magunkat az első félév után

 

 

Ha röviden akarnám összefoglalni, miért jöttünk Waldorf-iskolába, nehezen menne.

Biztosan benne van az is, hogy a belső tudatosság mellett, hogy a harmadik gyerekünket már biztosan nem akarjuk hagyományos, állami általános iskolába járatni, volt egy erős külső tényező is: az ismerősök pressziója és ellenállása. Még egészen komoly véleményértékkel bíró emberek is megpróbáltak minden módon lebeszélni erről, mondván, mennyire meg fogjuk bánni, hogy ez egy “hülyeség”, “szekta”, meg hogy a gyereket burokba tesszük, amiből később nincs “menekülés” és sehol sem fogja megállni a helyét, mert az élet mégsem ilyen, és aki nem illeszkedik bele már a kezdetektől, az gyakorlatilag örökre kívül marad majd a kívánatos és általános körön.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megsemmisítési jegyzőkönyv

 (1. tétel: egy darab sötétkék, polár/plüss takaró, mérete 130×65 cm, medvemintával.)

A takarót tartotta legfelül a hátizsákban, mert bármikor szükség lehetett rá.

Volt esernyő, sál, derékalj – ha lépcsőre ült, pont egy lépcsőnyi méretű lett négybe hajtva, aztán négybe az anyag, mint a rétes. De a legjobban párnaként szolgált; csak egy huzatot kellett szerezni és egy pulóverrel, nadrággal, meg a takaróval kitömve megvolt az eszményi vánkos. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Belehalni egy maratonba

  Elolvastam ezt a sztorit a BoredPandán és azt mondtam, ha ezt nem filmesítik meg Amerikában, akkor teljesen hülyék. Mert ez a történet szinte felmászik a filmvászonra, a maga extremitásával, véletlenjeivel, és az egyes emberek egyéni sorsával. Hollywood imádná. Verseny, izgalom, csalás, árulás, szenvedés, vér, veríték, könnyek, rekord, egymást keresztező sorsok, s a végén a megdicsőült ember. Minden egyben van benne. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

“Ez rosszabb, mint a Dávid-csillag” – avagy a hajléktalanság láthatatlansága, egy hajléktalan szemével

(Fotók: Pexels, Pixabay)

Zoli fehérvári. Zoli harmincas. Zoli egyedülálló. Vékony, 42-es lábú, értelmes, szemüveget visel, dolgozik, vannak szakmái, egy szegényeket támogató ételdobozból szokott enni, naponta fél órát van lehetősége internetezni. Milyen kategóriák vannak még? Ja igen: Zoli hajléktalan. Megmutattam neki, hogy a magyar kormány jogszabályt hozott a hajléktalanok közterület-használata ellen. Ekkor Zoli leírta, mit is gondol erről az egészről. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mi lesz veled, Vörösmarty tér 12.?

  Szervezett városismereti séta, a székesfehérvári Vörösmarty tértől. Ez nagyjából az utolsó, belváros közeli palotasor, a maga érintetlen 5-6 épületével. A Vak Bottyán köz sarkára eső 12-es számot meg különösen szerettem: itt, az egyik emeleti lakásban, barátaimnál voltam egy időben három kislány bébiszittere. Ők mára felnőtt nők lettek, az épület viszont manapság halódik, a szakvezető széttárja a kezét: nem tudni, mi lesz a palotasor végén álló házzal.

  2018 májusának végén, az egyik városi közgyűlésen – illetve utána, zárt ülésen – eldőlt: több évi hezitálás után a testület végre eladja a Vörösmarty tér 12-tőt, amely legalább öt éve üresen áll és egyre lepusztultabb. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Angyalok és démonaik a Tolnai utcában – egy fehérvári ételdoboz nyolc hónapja

Gyulának vakító kék szeme van és lelőhetetlen beszélőkéje. Harmincas, lendületes, csupa ideg férfi, lélegzetet sem vesz, úgy magyaráz, két társa türelmesen hallgatja. Megszokták. Gyulát és a nagy hallgatást is.

-Minden emberben benne lakik az angyal és az ördög is. Az ördög biztat, hogy lopjál, kábítószerezzél, az angyal pedig rád szól, hogy ha jó akarsz maradni, ezt nem teheted. Az angyalra kell mindig hallgatnunk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az uzsorás szerdán érkezik

Láttam egy riportot a kormányközeli országos csatornán, Azurák Csaba 1/1 című műsorában Gyulajról.

Hogy hol van Gyulaj? Tolna megyében, a Dombóvári Járásban. 1200 lélek lakja. Mikor odafelé autóztunk, az első benyomásom az elvadult tájon kívül az volt, ha ennyit kell a főútról befelé buszozni a faluig, vagy netán országos járat esetén befelé gyalogolni, akkor kelleni fog a háromnapi hideg élelem. Egy kattintás ide a folytatáshoz….