Hatodik emelet kettő

going down

Sára két hete a saját speciális szertartása szerint használta a liftet. A hatodikon rajta kívül csupa öreg lakott, akik amúgy sem igen mozdultak ki, a vírushelyzet kezdete óta meg pláne nem, úgyhogy nem kellett tartania tőle, hogy bárki is kifigyeli az egymásra építkező műveleteket. Először is sárga műanyag gumikesztyűt húzott, azzal nyúlt bele az előző reggel 90 fokon kifőzött vászontáskába és vette elő a vírusok és baktériumok garantáltan 99 százalékát elpusztító spriccelős flakonos tisztítószert. Vagy háromszor is ráfújt a liftajtó fogójára, meg körben a pirosra mázolt fémre. Mert lehet, hogy a vason nem tapadnak meg a vírusok, de ki tudja? Annyi mindent beszélnek a rádióban, össze-vissza. Az a biztos, ami le van fújva.

Utána következett a lift belseje. Először az ajtó, aztán körben a falak. Két spriccentés mind a négy égtáj felé, közben Sára szeme megakadt a jókora liftreklámon. Még hogy vásároljon szexi fehérneműt most akciósan…És bosszúsan vizsgálgatta a szöveghez mellékelt kép minimum kilencven dés kosárméretű alanyát, fekete melltartóban, falatnyi bugyiban. Aztán ráirányította a flakon szórófejét a fotóra és egymás után ötször megnyomta a nyomókart. A sűrű, fojtó szagú folyadék lassan végig folyt a csipkébe bújtatott dekoltázson, a csupasz köldökön, a címen-telefonszámon és lecsöpögött a sáros cipőtalp-nyomokkal dekorált padlóra. Sára elégedetten ráfújt a szórófejre, mint a vadnyugati filmek pisztolypárbaj hősei.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A beteg lélegzik

A Béla-harang éppen ötöt kongat. A félig elhúzott függöny mögül ilyen korai órán még nem lopózik be fény a hátsó traktus földszintjére. Az egyik kis szoba lakója kénytelen lámpást gyújtani – már fenn van egy ideje, most a nyakkendőjével bajlódik a tükör előtt.

Ó, igen. Ahogy Teréz az ujjait az enyémbe fűzte, édes Istenem. Tudtam, hogy előbb-utóbb megtörik a jég. Ilyen a tiszta érzelem – hogy nem lesz ez a tünemény a másé, csak az enyém. Hogy pihegett! Karomba zártam és végre egybeforrhattunk. Csókjaink, s az a forró teste, s újra a szája, ahogy a fülembe súgott. Hát persze, hogy a felesége leszek, édes Hugó! Hát lehet ennél nagyobb boldogság a földön? Nem egészen másképp kezdődik így egy férfi napja?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megsemmisítési jegyzőkönyv

 (1. tétel: egy darab sötétkék, polár/plüss takaró, mérete 130×65 cm, medvemintával.)

A takarót tartotta legfelül a hátizsákban, mert bármikor szükség lehetett rá.

Volt esernyő, sál, derékalj – ha lépcsőre ült, pont egy lépcsőnyi méretű lett négybe hajtva, aztán négybe az anyag, mint a rétes. De a legjobban párnaként szolgált; csak egy huzatot kellett szerezni és egy pulóverrel, nadrággal, meg a takaróval kitömve megvolt az eszményi vánkos. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A tájképfestő tévedése

Egy ceglédi tájképfestő, neve Szepesy-Széph Ármin, egészséges, középmagas, ötvenegy éves férfiú, egyik lábát járásban húzza kissé, bal hüvelykujja egy tollszárfaragó engedetlensége miatt csonkolt, hangja száraz, lábfeje férfihoz képest inkább kicsi, orra szabályos, válla keskeny, jobb kezén ujjai sárgásak a folyton szívott cigarettliktől. Nyakkendői szürkések, mert úgy gondolja, bizonyos kor után ez illő és tekintélyes, szeret korán kelni, reggelire lágy tojásokat és pirított kenyeret enni, hozzá erős indiai teát inni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….