Ez nem Facebook-szlogen. Ez most tényleg az Élet iskolája.”

Másfél hónapja tart a koronavírus-járvány miatti korlátozások rendszere Magyarországon és egyre több cikk, bejegyzés, vélemény, komment tanúskodik róla: kezdünk kifogyni a lelki tartalékokból. A bezártság, az élmények alapszintre redukáltsága, a szabad mozgás igen sok embernél mélabúban, sőt, kezdődő depresszióban mutatkozik meg. Elveszítjük a munkahelyünket, rengeteg az egymásnak ellentmondó híradás a járványról, nagy a bizonytalanság. Mit tehetünk? Hogyan védjük magunkat az összeomlástól? Nemesné Somlai Gitta szakpszichológussal próbáltuk boncolgatni az okokat és keresni a megoldásokat ebben az általánosan lelket próbáló időszakban.

Nemesné Somlai Gitta 

“52 napja itthon vagyok a gyerekekkel. Most már nem csak a virus miatt félek, hanem depressziós vagyok olyan szinten, hogy teljesen magamba fordulok. Nem bírom tovább! Mintha nem lenne élet körülöttem…”

“Dettó, pedig én járok éjszakánként dolgozni hogy nappal tudjunk tanulni. Nem lelkesít semmi, nem várom a nyarat…stb

“Nem tudsz beülni egy kávéra ismerősökkel. Nem tudsz találkozni barátokkal, idősebb szülőkkel. A gyerekek nem találkozhatnak osztálytársakkal barátokkal, stb . Én is kezdek már bedepizni, hogy nem.tudunk egy jó programot eltölteni a Margitszigeten hogy nem mehetsz k ki a Városligetbe vagy a Normafához, hogy nincs kihez szólni két szót, csak a 2 gyerekemhez stb”

“Én február vége óta. Hála a karanténnak és a mozgáshiánynak a gyerekek olyan szinten aktívak, hogy 2 év óta most először az alsó szomszéd is feljött. Nem hajlandóak lefeküdni, aludni, az éjszakát nem alusszák át. 48 m2-es a lakás.
Mélységesen együtt érzek veled. Én se találok értelmet a mindennapokban. Minden egyes nap egyforma – mint egy előre megírt forgatókönyv.”

A fenti véleményeket a közösségi oldal legnagyobb otthon maradós csoportjában találtam – sok tanáccsal együtt. Ám nem véletlenül érezzük, érzik sokan, hogy a kortárs csoport, vagy a hasonló helyzetben lévők mellett néha jó lenne szakember tanácsát is meghallgatni. Csakhogy személyes találkozókra most nincs lehetőség, így a legtöbben valamelyik netes felületen próbálnak megoldásokat találni a problémára.

-Mikor kiírjuk a Facebookra, hogy az élet iskolájába jártunk, na, most van az… – szögezi le elöljáróban Nemesné Somlai Gitta, aki munkája során krízishelyzetek kezelésére is specializálódott. – Most aztán kaptunk egy jó leckét és nincs alóla felmentés. Olyan ez, mint egy nagy, közös önismereti túlélőtábor. Nincs meg az a lehetőségünk, hogy a helyzetet visszautasítsuk és sajnos, az iskolában sem tanultunk túlélési technikákat, nem tudjuk, mit kell csinálni krízishelyzetben. Ilyesmit általában csak természeti katasztrófák esetén láttunk, akkor is másokkal. Ám a természeti katasztrófák általában kisebb, elszigetelt csoportot érintenek, vagyis „nem a mi problémánk” – majd úgyis odamegy sok ember, megmenti őket és minden megoldódik.

Itt  és most, a koronavírus járványban viszont mindenki egyformán érintett: bárhova fordulsz, mindenhol ott van. Ráadásul árnyalja a dolgot, hogy bár túlélési technikákkal nem vagyunk felvértezve, közben a mindenféle információt teljesen akadálytalanul áramlanak felénk.

-Ilyenkor lényegében nincs is, aki objektíve külső véleményt tudna megformálni, hiszen valamennyien benne vagyunk a problémában. Valóban így van?

– A szokásos katasztrófaelemzések azt mutatják, hogy általában van tíz emberből egy, aki nagyon is jól tudja, mit kell csinálni – jelenleg szerintem a tíz százaléknál magasabb a lelki békés emberek aránya, csak meg kell találnunk, ki az igazi jó hangadók. A fix, oszlopos segítők a magasabb érzelmi intelligenciával képesek visszarántani bennünket. Most lényegében együttesen kell tanulnunk az online és a valós világ sajátosságait. 

De mit tehetünk ezügyben a hétköznapokban? A szakember az alábbi tanácsokat állította össze:

  • Előzzük meg a káoszt!

A káosz azért van, mert egy rendezetlenség felé kellett mennünk,. Ezúttal a káoszt egy vírus formájában kaptuk, de ne feledjük:

ez csak egy molekulahalmaz, egy semmi.

Viszont a vírus egy információ is, amiről képesek vagyunk tudatosítani, hogy valamin változtatnunk kell.

  • Ne bagatellizáljuk el a helyzetet!

Bármennyire láthatatlan is most az ellenség, attól még létezik! De ne is parázzuk túl! Mindig vannak szélső értékek, de te középen üld meg a lovat! Maradjunk a realitás talaján, tájékozódjunk hiteles , minimum medikális hátterű információkból, ne váljunk a tízmillió virológus országává! Az információ ugyanis félelmet generál – a félelemmel viszont szembe lehet nézni, ami nem rossz. Meg kell küzdenem a kijárási korlátozásokkal? Be kell zárnom a vállalkozásom?

Mondjuk ki: igen , én most bezárom a cégemet. Megküzdök a helyzettel és túl fogom élni!

A pszichológia szerint ki kell lépni a pánikból és tudatosan kell ott lennünk az életünkben. Azért pánikolunk, mert úgy érezzük, elvesztettük a kontrollt az életünk felett. Nem: az itt és mostra figyelek, mert mindig van annyi erőforrásom és tudásom, amivel igenis kontrollt tudok gyakorolni a dolgok egy része felett. Ami az én életem, azt továbbra is én kontrollálom. Az a rész, ami eddig is működött, azt továbbra is én működtetem – ezek nem változnak!

  • A kontroll megtartása mellett csökkentsük a félelmet!

A tudatosság a jelenlétről szól, azaz nem a hátsó agyi, ősemberi szintünk működtet minket, hanem a frontális agyunk kell irányítson minket.

  • Ne túlélni akard, hanem megélni!

Mindig van lehetőség, hogy a közösségi oldalas bölcsességeket, mémeket figyelembe véve tényleg megéljük mi is a jelenlegi helyzetet. A megélés egyenlő élmény során minden felerősödik, mindenre fókuszálunk. Mindennek lehet érzése, íze, színe, illata, tapasztalása.

  • Lassíts, lazíts, lélegezz!

Legyél jelen a világban! Ehhez le kell lassulni, lassulj és lélegezz – rohanni úgysem tudsz sehova, hiszen nem szabad…De hogyan figyeljünk befelé? Mert ha kifelé figyelek, akkor beszippantanak a Fb-csoportok, a hírek…Lassíts, lazíts! Tudatosan.

  • Kérj, fogalmazd meg a szükségleteidet! Kommunikálj világosan az együttműködésre törekedve!

– A karantént én Túlélési Közösségi Tábornak, vagy Együttműködési Lehetőségnek nevezném, mert amit nevén nevezünk, annak fókusza lesz – hangsúlyozza Nemesné Somlai Gitta.  -Hozzám forduló meddő pároknak is azt szoktam legelőször mondani, hogy sürgősen felejtsük el a meddő szót… Nem. Önismereti táborban vagyunk, egy jóféle kis össznépi önismereti kurzuson.

  • Fogalmazd meg a szükségleteidet!

  • Legyen egészséges társas és egyéni védelmi technikád!

  • Ismerd fel, hogy negatív örvénybe kerültél!

Világunkban nem trendi beismerni, hogy depressziósak vagyunk. Igen, most szorongok. igen, most kimerültem. Tényleg, most már megyek a depresszió felé. Ezeket így nem szoktuk magunkban tudatosítani, még kevésbé másokkal megosztani. Pedig az is egy túlélő technika, hogy merünk segítséget kérni. Nem mindegy, hogy férfitől, vagy nőtől: az érzelmi stressz-válaszreakciók nem ugyanazok! a két nem esetében. A nők imádnak csacsogni, mi kiventilláljuk magunkból a rosszat, ezt én egyfajta modern kurkászásnak nevezném, amikor lecsipegetjük a másikról a negatív dolgokat, stressz-csökkentésként. Nem véletlenül ültek ki annak idején a nénikék a falusi házak előtt a padra…

  • Ha lehet, kerüld el az izolációt, de ne ess át ló túloldalára se, vagyis ne lógj állandóan a közösségi oldalakon. Légy kapcsolatban, beszélgess, használd a videochatet!
  • Legyen egy aránylag rugalmas, de jól alkalmazható napirended!
  • A társas térben fontos túlélési technika lehet az „élni és élni hagyni” elve. Légy kedves, tegyél jót, azt add, amit másoktól szeretnél kapni – jó néhány Fb bölcsességet ki lehet élőben próbálni.
  • Tartsunk ötletbörzét: gyűjtsünk konkrét túlélési technikákat fizikai, lelki, szellemi, társas szociális és spirituális szinten!

-Fontos, hogyan gondolkodsz a helyzetről? Itt lehetsz tudatos, mi mentén döntesz? Megküzdesz és kitalálod a módját is? Azt mondod: ez van, köszi, nem tudom megváltoztatni, de bízom benne, hogy elmúlik. És tudom, hogy a folytatása: lesz jobb . Megengeded ezt a hitrendszerednek?

A pozitív hozzáállás ugyanis nem az, hogy eltagadod a krízist, hanem az, hogy hiszel benne, hogy mindig könnyebb és egyre jobb lesz. Elmúlik minden, egyszer véget ér ez is – és marad az élmény, ahogy megéltük.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.