Hatodik emelet kettő

going down

Sára két hete a saját speciális szertartása szerint használta a liftet. A hatodikon rajta kívül csupa öreg lakott, akik amúgy sem igen mozdultak ki, a vírushelyzet kezdete óta meg pláne nem, úgyhogy nem kellett tartania tőle, hogy bárki is kifigyeli az egymásra építkező műveleteket. Először is sárga műanyag gumikesztyűt húzott, azzal nyúlt bele az előző reggel 90 fokon kifőzött vászontáskába és vette elő a vírusok és baktériumok garantáltan 99 százalékát elpusztító spriccelős flakonos tisztítószert. Vagy háromszor is ráfújt a liftajtó fogójára, meg körben a pirosra mázolt fémre. Mert lehet, hogy a vason nem tapadnak meg a vírusok, de ki tudja? Annyi mindent beszélnek a rádióban, össze-vissza. Az a biztos, ami le van fújva.

Utána következett a lift belseje. Először az ajtó, aztán körben a falak. Két spriccentés mind a négy égtáj felé, közben Sára szeme megakadt a jókora liftreklámon. Még hogy vásároljon szexi fehérneműt most akciósan…És bosszúsan vizsgálgatta a szöveghez mellékelt kép minimum kilencven dés kosárméretű alanyát, fekete melltartóban, falatnyi bugyiban. Aztán ráirányította a flakon szórófejét a fotóra és egymás után ötször megnyomta a nyomókart. A sűrű, fojtó szagú folyadék lassan végig folyt a csipkébe bújtatott dekoltázson, a csupasz köldökön, a címen-telefonszámon és lecsöpögött a sáros cipőtalp-nyomokkal dekorált padlóra. Sára elégedetten ráfújt a szórófejre, mint a vadnyugati filmek pisztolypárbaj hősei.

Ezen a plakátnőn már nem fognak élvezkedni a szomszédai, az fix. Sára legfőbb bosszúsága ugyanis a felette, a hetedik emelet kettőben lakók voltak, már jó ideje: egy fiatal pár. Azaz, nem is annyira fiatalok, javította ki magát gondolatban – mondjuk inkább úgy, hogy hozzá, az 55 éves egyedülállóhoz képest fiatalok, így korrekt. De „ezek” felnőtt korukra sem tanultak meg tisztességesen köszönni! Mikor összefutnak vele a lépcsőházban, vagy kint az utcán, a férfi csak valami artikulátlan morgást hallat – értse jónapotnak, akinek két anyja van -, a nő meg legfeljebb annyit présel ki magából, hogy helló. Mintha együtt őriztek volna disznót. Helló. És még vigyorog is hozzá.

De nem is a köszönés zavarta igazán, hanem amit a szomszédok a lakásban műveltek, a feje felett. Egyáltalán: minek költözik panelba az olyan, aki képtelen betartani a közös együttélés szabályait? És az ő tízemeletesükben lehetne sorolni a példákat! Ott van az a pasas, aki a negyediken, pont alatta lakik, szintén utcafronti erkéllyel. Sárának bőven volt ideje megfigyelni, például viráglocsolás közben, ahogy a pasas az erkélyek dohányzik kikönyökölve, sokáig, aztán széles ívben az utcára pöccinti az elnyomott csikket. Csak úgy, körülnézés nélkül! Sára rá is akart kiabálni, de visszafogta magát. Ha az ilyeneket nem tanította meg az anyjuk kiskorukban, nincs mit tenni – mindenesetre ezért nincs felesége a cigiző pasasnak, most már tökéletesen érthető.

Különben meg más jutott Sára eszébe és ettől felkuncogott. Itt nincs más megoldás, példát kell statuálni. Meg kell az ilyeneket kesztyűbe dudálni és kész. Letette a locsolókannát és kiment a konyhába a hűtőhöz, kivett belőle egy tojást. Aztán pár percig napozott az erkélyen a bágyadt március végi délutánban és figyelte a negyedik emeleti történéseket. A dohányzó szomszéd egy idő után megint megjelent, lobbant a láng, szállt a füst a szürke panelfalak között. Sára emlékezett, hogy reggel a rádióban enyhe nyugati szelet jósoltak. Igazából meg sem kellett lendítenie a karját, csak félig behunyt szemmel jól célozni, aztán elengedni a tojást. A koppanás után még meghallgatta, hogy két emelettel lejjebbről jönnek a hangos „a jó kurva anyádat”-ok, aztán halkan és elégedetten behúzta maga után az erkélyajtót.

Innentől valahogy szokásává vált a házbeli rendcsinálás, pedig különösebben nem is hozott erről döntést. De mintha megtalálta volna önmagát és a felismerés szinte megdöbbentette: ha ő nem igazítja el ebben a házban a dolgokat, akkor senki sem. Persze, van nekik közös képviselőjük, egy amolyan igazi tesze-tosza mamlasz, egy negyvenhármas papucs, aki ráadásul nem is lakik itt, csak a hirdetőfalra írogatni, meg a takarítást felügyelni jár ide néha. Pont az a típus, aki, ha átesne rajta, se venné észre a valódi problémákat. Például, hogy a harmadikon, középen lakó kirakta az ajtaja mellé azt a majdnem egyméteres fikuszt. Hát ne rakja ki! Látszik, hogy döglődik a nyomorult növény, nyilván nem bírja a központi fűtést a lakásan, de akkor is. A lépcsőház ugyebár nem télikert, nem is szólva a rendeletről. El kéne olvasni, hogy tűzoltók, meg hogy szabad mozgás biztosítása, meg hogy kötelező. Úgyhogy Sárának szokásává vált reggelente lesétálni a hatodikról, mintha csak könnyed testmozgást végezne, és minden útjánál lecsippentett pár levelet a növényről. A leveleket zsebre tette és mosolyogva kilépett a patentzáras kapun. A fikusz pedig két hét alatt megkopaszodott és szemmel láthatóan elpusztult.

A hetedik emeleten viszony veszélyes lett volna reggelente kóvályogni, ha nincs arrafelé semmi dolga az embernek, mert a hatodikon lakik. De valamit a harmincasokkal is kellene kezdeni, gondolta Sára, a hellólánnyal, meg a morgós pasijával. Egyrészt, mert a nőnek kopogós fapapucsa van és reggel fél hatkor már talpon van, végig kopogja Sára hálószobája felett a fapadlót. Mi az istenharagjának hord valaki fapapucsot panelban? Másrészt olyan hangosan üzekednek, hetente legalább két éjszakán, hogy aludni képtelenség tőlük.

Sára növekvő bosszúsággal hallgatta, hogy odafent ütemesen nyikorog az ágy, kopog a falon az ágykeret, a benne fekvők pedig olyan erőteljesen nyögnek, hogy neki gyakorlatilag a fejére kell húznia a paplanját. Érdekes, hogy mikor mindezt egy filmben látja az ember, milyen helyes, szórakoztató jelenet tud lenni. Végig asszisztálni viszont kész kín, főleg, ha az ember egy baszatlan fapicsa. Sára bele se pirult ebbe a szóba – mint vállaltan szinglit biztosan így kezelik a szomszédai, a kollégái, sőt, az egész világ. Mindegy, húzta el a száját a takaró alatt: ő nem fogja senkinek elmagyarázni, miért él egyedül és miért nem fog kompromisszumot kötni senkivel. Ez az ő élete, ennyi. Felkelt, felöltözött, kirúzsozta vörösre a száját és magabiztosan belemosolygott a fürdőszobatükörbe.

Először csak megszerkesztett és kinyomtatott cetlit dobott a hetedik emeletiek postaládájába egyetlen sorral:

„Basszatok halkabban!”

A szabadszájúság szinte szórakoztatta, de a titokzatosság még inkább: a cetlike szerzőjét lehetetlenség azonosítani az érintett lakások tulajdonosai között. Lehet akár az a kétgyerekes család, akiknek van pofájuk kutyát tartani, mintha nem lenne elég a nyivákolós karon ülőjük, aki persze rendszeresen a lépcsőházban zendít rá. Vagy lehet az a mindig borostás, apagyilkos tekintetű negyvenes, aki rendszeresen karton sörökkel érkezik haza. Bárki lehet.

És azt is szórakoztatónak találta, hogy az egyre általánosabbá váló maszkhasználat miatt amúgy is nehéz felismerni, ki jön szemben az emberrel a házban. Megfigyelte, hogy a szinte a szemekig felhúzott textilrongyok miatt szinte senkinek sincs kedve beszélgetést kezdeményezni, egy gyors, elmormogott köszönés, vagy még többször odabiccentés után már záródnak is a lakók mögött az ajtók.  De ez azért nem jogosíthat fel senkit, hogy a társasházban állat módjára viselkedjen!

Sára aznap éjszaka pizsamában, halkan fellopózott a hetedikre és levette a fém kettes számra hurkolt nyuszis húsvéti koszorút. Egy fekete műanyag zsákba gyömöszölte, hogy majd másnap leviszi az utcai szemetes konténerbe.

Reggel szokása szerint felhúzta a sárga műanyag kesztyűt és kezében a szórófejes flakonnal kilépett a lakásajtón. Lespriccelte a liftben a négy égtájat, a friss, ezúttal új építésű lakásokat hirdető reklámplakátot, a nyomógombokat a biztonság kedvéért háromszor is. Már éppen megnyomta volna a legalsót, mikor az ajtó automatikusan bezáródott és a vaskaszni meglódult felfelé. Valaki nyilván elhívta. Sára gyorsan magára kapta a maszkját.

A fenti fiatal nő szállt be, a hellózós, de most nem mosolygott, a maszk alatt az orrát próbálta törölgetni sírás közben. Sára kényelmetlenül érezte magát és a plakát felé igyekezett fordulni – de a lift minden emeleten nagyot zökkenve megállt. Nyilván valamelyik idióta kölyök nyomkodta végig az összes gombot, elképesztő! A harmadikra érve viszont nem csak a kopásokból és az elmaradt felújításból eredő zötykölődés rázta a kasznit, hanem az egyik utas zokogása is. Sára nem bírta tovább, hátrafordult.

-Minden rendben? – És már rá is jött, milyen abszurd a kérdés. Mindegy, hiszen a válasz nem igazán érdekli, csak egy gesztust tesz egy lakótárs felé.  Persze jobb lenne ebből a helyzetből mielőbb kilépni.

– Nem, egyáltalán nincs rendben semmi – sírt a fiatal nő. – Bocsánat, de mostanában minden összejött. Valaki összetörte a parkolóban a kocsinkat és nem hagyott hátra semmi üzenetet, úgyhogy egy fél vagyon lesz megcsináltatni…Ráadásul össze-vissza volt dobálva az autónk nyers tojással, hát ki csinál ilyet egy társasházban? És ha még ez sem lenne elég, a férjemet a múlt héten kirúgták a vírushelyzetre hivatkozva…Nekem meg nem lehet gyerekem, mert nincs egy rendes peteérésem! És még a húsvéti koszorúnkat is ellopták, pedig végre találtam egy tök szép darabot a piacon! – És a nő zokogva temette a kezébe az arcát. Maszkja már egészen átnedvesedett.

Sára fogta az ajtót, míg a fiatal nő kiment és kifújta az orrát. Elnézést, mondta a nő még egyszer, aztán tétován hozzátette: Azért remélem, ettől függetlenül magának szép lesz a napja.

Sára másnap délelőtt egy nyuszis húsvéti koszorúval a táskájában érkezett haza a piacról. Beszállt a liftbe és megnyomta a hetedik emelet gombját: ilyenkor nyugodtan tehet ott, amit akar, a hetediken lakók közül napközben úgysincs otthon senki, mind elmennek reggel. A koszorúra hurkolt rafiaszálat kétszer körbe tekerte a fém számon. Aztán vette a fertőtlenítőflakont és lesétált a földszintre, hogy módszeresen megdolgozza a bejárati ajtót. És meglepetten fedezte fel a hirdetőtáblára kitűzött, ismerős cetlit, az egysoros nyomtatott felszólítás alatt idegesen, kék tollal odavetett kiegészítéssel: Kikérem magamnak ezt az alpári, mocskos szájú zaklatást! Akárki is az, panaszt fogok tenni! Özvegy Kátayné, hetedik emelet per egyes ajtó.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.