Mi lesz veled, Vörösmarty tér 12.?

  Szervezett városismereti séta, a székesfehérvári Vörösmarty tértől. Ez nagyjából az utolsó, belváros közeli palotasor, a maga érintetlen 5-6 épületével. A Vak Bottyán köz sarkára eső 12-es számot meg különösen szerettem: itt, az egyik emeleti lakásban, barátaimnál voltam egy időben három kislány bébiszittere. Ők mára felnőtt nők lettek, az épület viszont manapság halódik, a szakvezető széttárja a kezét: nem tudni, mi lesz a palotasor végén álló házzal.

  2018 májusának végén, az egyik városi közgyűlésen – illetve utána, zárt ülésen – eldőlt: több évi hezitálás után a testület végre eladja a Vörösmarty tér 12-tőt, amely legalább öt éve üresen áll és egyre lepusztultabb. Egy kattintás ide a folytatáshoz….